Nostradamus úgy jósolta meg több száz év távlatából, hogy 2018-ban a legnagyobb kihívást a terrorizmus elleni harc fogja jelenteni. Sőt, Nostradamus szerint 2018-ban meggyilkolják a katolikus egyház fejét, azaz a pápát, ami káoszt és zűrzavart okoz majd a világban.
Jóslataiból az is kiderül, hogy ebben az évben kitör a harmadik világháború, ami 27 évig tart majd, és két katonai szuperhatalom fogja egymást gyilkolni. Olaszország hatalmas gazdasági válságba sodorja Európát.
A asztrológus-jós szerint idén az Egyesült Államokat nagy erejű földrengés fogja megrázni, és a globális felmelegedés hatására emberek millió vándorolnak el szülőföldjükről, és igyekeznek más kontinenseken letelepedni.
Nostradamus szerint 2018-ban sok lesz az áradás, Magyarország, Olaszország, Csehország és Nagy-Britannia fog leginkább szenvedni tőle.
Nostradamus szerint az orvostudomány nagy léptékben fejlődni fog ebben az évben, így az emberek átlagéletkora nőni fog. Hihetetlennek tűnik az a jóslata is a nagy tudósnak, hogy hamarosan eljöhet az az időszak, mikor gyerekvállalási engedélyt kell kiváltaniuk azoknak, akik szülővé szeretnének válni.
Az emberek képesek lesznek kommunikálni az állatokkal, ugyanakkor Nostradamusszerint sok nyelv fog eltűnni a földről.