Az anyuka 20 éves kora óta nem öregszik. Azt hiszik a fia barátnője ~ Legjava.pro

2018. augusztus 29., szerda


Az anyuka 20 éves kora óta nem öregszik. Azt hiszik a fia barátnője

Manapság sok nő és férfi alkalmaz méregdrága kozmetikai termékeket vagy veti alá magát szépészeti műtéteknek azért, hogy fiatalosságát megőrizhesse. A következő brit nő azonban egy fillért sem kellett, hogy költsön rá, mégis 20 éves kora óta szinte semmit nem öregszik.



Az öregedés senkit nem kímél, természetes folyamat. Soha nem lesz már olyan a bőrünk, mint 20 éves korukban és érezzük is magunkon az idő vasfogának harapását. Azonban a természet néha nagyon is nagylelkű egyes emberekkel és az örök ifjúságot ajándékozza nekik.

Shimmy Munshi, a nő, aki 20 éves kora óta nem öregszik
Néhány hete terjed a neten egy 41 éves édesanya és 21 éves fia fényképe. Ezen a nő annyira fiatalnak tűnik, hogy sokan hibásan úgy vélik, a fiú a barátnőjével van együtt. Éppen ezért több újság is úgy döntött, hogy felkeresi Shimmy-t és megtudakolja tőle, mi az örök fiatalságának titka.

“Amikor tini voltam, én voltam a legmagasabb lány a kortársaim között, ezért mindig úgy gondolták, hogy idősebb vagyok a koromnál, azonban 20 éves korom után azt vettem észre, hogy mindenki elkezd öregedni, miközben én ugyanolyan fiatalos maradtam. Ha a fiammal vagyok, az emberek rendszerint azt hiszik, hogy a barátnője vagyok, ami sokszor nagyon kínos számomra.”

“Soha nem feküdtem kés alá és nem használok semmilyen speciális fiatalító terméket vagy kezelést. Egyszerű és natúr testápoló krémet alkalmazok, sok zöld teát iszok és rendszeresen mozgok, de még azt sem mondhatnám, hogy megszállottja vagyok a spotoknak.”

Shimmy példája a bizonyíték rá, hogy a viszontagságos életkörülmények sem tehetők mindig felelőssé az ember állapotért.

Shimmy egyedülálló anya, aki férfi támogatás nélkül neveli fiát, áll helyt a munkahelyén és az otthoni teendőkben. Képes volt felvenni a harcot minden nehézséggel, hogy fiának mindent megadhasson és eközben önmagát sem hanyagolta el soha.

Hogyan őrizheted meg fiatalságodat?
Nem Shimmy az egyetlen nő a világon, akinek esélye van fiatalabbnak tűnni a koránál. Ha követed a következő egyszerű tippeket, neked is menni fog.

Figyelj oda az étkezésedre. Fogyassz antioxidánsokban gazdag élelmiszereket.

Rendszeresen sportolj, de legalább heti 3×1 órát.

Küzdj meg a stresszel jógával vagy meditációval.

Ne égesd magad szénné a napon, vigyázz bőröd egészségére.

Mindig hidratáld a szervezetedet, legalább napi 1,5-2 liter tiszta vízzel. A cukros italokról feledkezz meg.

Aludj legalább napi 7-8 órát.

Naponta mosd meg az arcbőrödet langyos majd hideg vízzel reggel és este, majd alkalmazz a bőrtípusodnak megfelelő természetes hidratáló krémet. Sminkelj kevesebbet.

Hagyj fel a cigarettával és az alkohollal.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.