Top Ad 728x90

2018. május 3., csütörtök


Az étterem tulajdonosa látta, hogy egy nő kotorászik az ő kukájában. Így ezt tette az ajtaja elé.

Minu Pauline Indiából, a Pappadavada étterem tulajdonosa, amely az indiai kikötővárosban, Kochiban található. De ez nem egy közönséges stílusú étterem, mert az épületen kívül van valami egészen különleges dolog.



Elhelyezett egy hűtőszekrényt, ahová minden olyan ételt tesz, amit nem tudott eladni. Bárkit, aki arra sétál, szívesen lát, hogy kiszolgálja magát étellel.

Az ötlet akkor jött jött, amikor egy nap Minu látta, hogy egy hajléktalan nő turkál a kukákban élelmet keresve. Minu azt mondta: “Olyan szomorú látvány volt, ahogyan a nő válogatta a szemetet, remélve hátha talál valamit ehetőt.” Látva ezt, Minu rájött, hogy elég sok ételt kidobnak az étteremből naponta – olyan ételeket, amik még mindig jók és ehetők.

Ezért úgy döntött, hogy egy hűtőszekrényt helyez el az éttermen kívül. Az alkalmazottak vagy a vendégek helyezik el az ételt/maradékot a hűtőben, hogy mindenkinek meglegyen az esélye, hogy ételhez jusson.


A hűtő elérhető éjjel-nappal, nyitva áll mindenki számára.

Minu büszkén magyarázza, hogy a koncepció már nagyon sikeres és az ő vendégei is rendszeresen adományoznak. Ő maga 70-80 adag ételt adományoz naponta.

A nagylelkűségének nagyon gyorsan híre ment. A hűtő nagyon hamar kiürül, és tölteni kell. De Minu boldogan adományoz: “Megtarthatod a pénzed, de az étel mindenkinek kijár. Számomra ez arról szól, hogy ne pazaroljuk el az ételt, hanem osszuk meg másokkal.”


Milyen szép ötlet. Különösen Indiában, ahol olyan sok a hajléktalan ember, akik nap mint nap küzdenek a megélhetésért.

Nagyon jó hallani, hogy vannak még olyan emberek, mint Minu.
Megosztás Facebookon!

Top Ad 728x90

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.