Otthon ül a gyerek? Hárommillió forint - ingyen pénz a könnyebb induláshoz ~ Legjava.pro

2018. április 26., csütörtök


Otthon ül a gyerek? Hárommillió forint - ingyen pénz a könnyebb induláshoz

Ne hagyja egész nap otthon aszalódni a gyereket, ha van egy jó ötlete és még pénzt is lehetne belőle csinálni. Egy friss pályázattal a cégindításhoz szükséges tudás mellett akár 3 millió forintnyi kezdőtőkét is kaphatnak a vállalkozói lét iránt érdeklődő fiatalok.



Csütörtökön megjelent a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” nevű pályázati felhívás a „Vállalkozz Itthon Fiatal” projekt keretében. A programba a bevonás pillanatában 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Rendszerben regisztrált fiatal, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-30 év közötti pályakezdő álláskereső fiatal által létrehozott egyéni vagy társas vállalkozás nyújthat be kérelmet.

A program célja a Magyarország Közép-magyarországi Régiójának (KMR) területén új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező, a fenti korhatároknak megfelelő fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, valamint pénzügyi támogatással a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozásuk tőketámogatásához.

A program két komponensből tevődik össze. Az elsőben az Országos Foglalkoztatási Közhasznú NKft. (OFA) „Vállalkozz Itthon Fiatal” programja keretében hazai forrásból a fiatalok képzésen vesznek részt a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciák megszerzése érdekében, és segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához, valamint sor kerül a támogató háttér kialakítására és a program teljes futamideje alatt történő folyamatos működtetésére, illetve az üzleti tervek kidolgozására és elbírálására.

A program második komponensében az elfogadott üzleti tervvel rendelkező, a képzési programokat eredményesen elvégző fiatalok által megalapított vállalkozások vissza nem térítendő tőkejuttatásban részesülnek.

A támogatások tervezett keretösszege 1,04 milliárd forint, a feltételek teljesülése esetén, cégenként az elnyerhető összeg minimum 2 millió, de maximum 3 millió forint, amit nem kell visszatéríteni. A felhívás szerint a keretből várhatóan 333 pályázót finanszíroznak majd.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.