Top Ad 728x90

2018. április 5., csütörtök


Érdekességek az emberi testről, ami az iskolában kimaradt


1. Az agy egy 10 Wattos villanykörte fogyasztásával azonos mennyiségű energiával működik

Az emberi agy mintegy 200 kilokalóriát használ naponta, mely körülbelül 10 Wattal energiával egyenlő. Az összehasonlítás kedvéért ez körülbelül 10 százaléka egy 100 Wattos villanykörte működési energiájának. Így a rajzfilmben látható kép, amint egy jó ötlettől fény gyúl az agyban, nincs túl messze a valóságtól. Az agyad akkor is egy kis villanykörtényi energiát generál, amikor alszol.

 2. A tested 7 évente teljesen lecseréli önmagát

25 millió sejted halt meg, miközben ezt a mondatot elolvastad. Ez rendben van, hiszen a tested több mint 300 milliárd új sejtet hoz létre minden nap. A testedet felépítő sejtek folyamatosan meghalnak és cserélődnek. Ez olyan gyakorisággal történik, hogy minden hetedik évben egy teljesen új testtel rendelkezel. Bár ez igaz legtöbbükre, mint például a gyomrodat bélelő sejtekre, néhány nagyon fontos sejt a szervezetedben (a csontjaidban, az agyadban és a szívedben) nem regenerálódik túl sokszor, ezért ezekre gondosan ügyelj.

 3. Az agyi idegi érkező és kimenő impulzusok 400 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak

Az idegi impulzusok sebessége rendkívül változatos, de a leggyorsabb körülbelül 400 kilométeres sebességgel halad. Ez gyorsabb, mint egy Forma-1-es versenyautó! Ugyanakkor ez a sebességigény sok energiát elhasznál, és csak olyan idegsejtekben találjuk, melyeknek haladéktalan adatátvitelre van szükségük. Például ha megégeted az ujjaidat, nagyon fontos az agyadnak, hogy minél hamarabb megkapja az üzenetet, hogy gyorsabban elránthasd a kezed.

 4. Több sejt van a testedben, mint ahány csillag létezik a galaxisban

Az egész testedet körülbelül 75 trillió sejt alkotja. Minden egyes sejted, akár egy kis város, több ezer különböző típusú ősszetett molekula egymással való kölcsönhatásából áll, hogy életben és tudatodnál tartsanak téged. Amikor összevetjük ezt a mi galaxisunkban található 400 milliárd csillaggal, akkor megértheted, hogy mennyire varázslatos valójában a létezésed. Tehát a következő alkalommal, amikor lehangolt vagy, esetleg jelentéktelennek érzed magad, ne feledd, hogy 75 trillió sejtből épül fel a tested, és ez messze nem “jelentéktelen”!

 5. Egy felnőtt emberi testben 100 ezer kilométernyi ér található

Ha kivehetnénk egy átlagos gyermek összes erét, és egy sorba állíthatnánk őket, a hossza több mint 60 ezer kilométer lenne. Egy felnőtt érhálózatának teljes hossza közel volna a 100 ezer kilométerhez! Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt ember ereinek teljes hosszúsága 2 és félszer körbeérné bolygónkat!

 6. A tested sejtjei reagálnak a gondolataidra

Az ősi kínai filozófus Lao-ce egyszer azt mondta: “Figyeld gondolataidat, mert szavakká válnak. Figyeld szavaidat, mert tettekké válnak.” Az elméd egy hatékony gép, és tested minden funkcióját irányítja. A jó hír az, hogy megvan a hatalmad hozzá, hogy irányítsd az elmédet. Pozitív gondolatok megtapasztalása még több pozitív gondolathoz vezet, és még szélesebb rálátáshoz mindenre, ami körülöttünk van. Például a pozitív gondolatok erősíthetik az immunrendszert, míg a negatív gondolatok legyengíthetik azt.

 7. Csillagporból jöttél létre

Ahogy Carl Sagan mondta, “csillaganyagból” készültünk. Úgy hangzik, mint egy verssor, de van néhány konkrét tudományos tény ezen kijelentés mögött: a Földön megtalálható szinte minden elem egy csillag középpontjában alakult ki. A szén-, nitrogén- és oxigénatomok a testünkben, valamint minden egyéb nehéz elem atomja, csillagok előző generációjában jött létre, több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt. Így a következő alkalommal, amikor felnézel a csillagoktól ragyogó éjszakai égboltra, emlékezz rá, hogy mindannyian csillagporból születtünk, mindannyian egyek vagyunk!
Megosztás Facebookon!

Top Ad 728x90

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.