Soha ne tedd a hűtőbe a krumplit! Veszélyesebb, mint gondolnád! ~ Legjava.pro

2018. március 24., szombat


Soha ne tedd a hűtőbe a krumplit! Veszélyesebb, mint gondolnád!

Kevesen tudják, de rendkívül nagy veszélynek teszi ki magát az, aki a krumplit a hűtőszekrényben tárolja. Persze a krumpli tárolása mellett érdemes lehet még néhány főzési szabályt is betartanunk, ha nem szeretnénk növelni a rák kialakulásának kockázatát. Mutatjuk a megdöbbentő részletek.



Sokan azt gondolják, hogy minden ételnek jót tesz a hűtőszekrény, hiszen így az élelmiszerek sokáig frissek maradnak és persze sokkal lassabban romlanak meg. Azonban akad egy étel, amit soha nem szabad a hűtőszekrényben tárolni, ez pedig nem más mint a krumpli – írja a Mirror, az Egyesült Királyság Élelmiszer-biztonsági Hivatalára hivatkozva (Food Standards Agency).

A KSH legfrissebb adatai szerint pedig kedveljük ezt a zöldséget, ugyanis egy év alatt közel 26-27 kilót is képesek vagyunk belőle megenni.
Amikor a krumplit betesszük a hűtőbe, akkor a benne lévő keményítő cukorrá alakul. Ez a cukor pedig később sütés közben összekeveredik egy bizonyos aminosavval (aszparaginsavval) ebből pedig egy a szervezetünkre káros anyag keletkezik: az akrilamid vegyület – fogalmaz a hivatal.

Mi az akrilamid?
Az akrilamid egy szerves vegyület, amit az iparban műanyagok és festékek gyártása során használnak. Még 2002-ben Svédországban figyeltek fel arra, hogy a szénhidráttartalmú élelmiszerek magas hőmérsékleten való hevítése során (120-150 fok felett, például zsírban történő sütéskor) természetes módon keletkezik az akrilamid – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Persze a káros vegyület nemcsak a sült krumpliban fordulhat elő, hanem a burgonyachipsekben, kávékban kekszekben és kenyerekben is megtalálható.
Miért veszélyes?
2015-ben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) élelmiszer szennyezőanyagokkal foglalkozó szakbizottsága hivatalos állásfoglalást adott ki az élelmiszerekben előforduló akrilamidról. Ebben megerősítette a korábbi értékeléseket, melyek szerint – állatkísérletek alapján az élelmiszerekben jelenlévő akrilamid lehetségesen megnöveli a rák kialakulásának kockázatát a fogyasztók minden korcsoportjában.

Hogyan védekezhetünk?
Bár ezeket az élelmiszereket nem tudjuk teljes mértékben száműzni az étrendünkből, azért fontos, hogy igyekezzünk mérsékelni a káros anyag bevitelét. Például a főzési szokásaink megváltoztatásával és változatos étrenddel, mivel az ételek akrilamid tartalmát az összetevők kiválasztása és a sütési/főzési hőmérséklet befolyásolja.

Ez a káros vegyület egyébként az ételek barnaságával hozható kapcsolatba ezért fontos, hogy az ételeket ne égessük meg, hanem csak enyhén barnára süssük – legyen szó egy pirítósról vagy épp egy sült krumpliról. Emellett pedig törekedjünk a főzési módszerek váltogatására is: forraljunk, gőzöljünk, és süssünk is. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a krumplit nem szabad a hűtőben tárolni!

Mindez nem jelentene akkora problémát, ha maga az akrilamid nem számítana olyan vegyületnek, mely káros lehet az emberi szervezetre nézve, a hivatkozott cikk például megemlíti a Cancer.gov website-ot is, mely szerint akár a rákos megbetegedésekkel, azok kialakulási kockázatának növekedésével is kapcsolatba hozható.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.