Az elnök, L. Csaba és felesége, Ada emberölés gyanújával áll a bíróság előtt. A házaspárnak 2010-ben születet meg első, és 2012-ben a második fia. Sem orvoshoz nem járt az anyuka a terhességek idején, sem védőnőhöz, otthon szült, és orvos sem látta a gyerekeket. Ez a második fiú, Endre esetében végzetesnek bizonyult.
A baba nem kapott D-vitamint, sem a vérzékenység ellen szolgáló K-vitamint, sem BCG-oltást. A novemberben született Endre január elsején már csak sírt és hányt. A család egy időre ismerősöknél vendégeskedett, ők szerették volna, ha orvoshoz viszik Endrét, de az apa ezt kereken megtiltotta. A mentőket végül este kihívták, de a házaspár alig akarta beengedni őket, kiabáltak a szakemberekkel, semmilyen kezelésbe nem egyeztek bele. Végül a kicsit kórházba szállították, de nem lehetett megmenteni, január nyolcadikán elhunyt.
A házaspár ellen emberölés gyanújával indult most per, amire nagyon sokan kíváncsiak. A pár zárt tárgyalást kért, de a bíró ezt elutasította.