Ebbe a szörnyű helyzetbe került szegény Viktor is, a vak apuka, aki egyedül neveli kislányát. Történetükre egy ország emlékszik, tisztességes, becsületes édesapa, aki vaksága ellenére minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy lánya semmiben ne szenvedjen hiányt.
A “hírportál” ennek ellenére valótlant állít Viktorról, miszerint a kilakoltatás szélén állnak gyermekével, a főbérlő az utcára akarja őket tenni, és -állítólag- Viktor megkereste őket, hogy segítséget kérjen általuk az emberektől.
Ezzel a címmel robbant be a neten a kamu hír, amire sokan felemelték a fejüket:
BORZASZTÓ!! ELKÉPESZTŐ MIT TETTEK A HŐS VIKTORRAL, AKI VAKON ÉS EGYEDÜL NEVELI KISLÁNYÁT! MOST A SEGÍTSÉGÜNKET KÉRI! KÉRLEK SZÉPEN TERJESSZÉTEK! AZ ÉLETÜK MÚLIK RAJTA!
A cikkben pedig ezt állítják Viktorról és kislányáról:
“Azonban a napokban súlyos csapás érte őket. A főbérlőjük fogta és felmondta a szerződésüket egyik napról a másikra. Most a legjobb esetben is 30 napjuk van egy másik lakást találni. Ami most kilátástalanná tette helyzetüket, hiszen Viktor sokat dolgozik, hogy elláthassa magát és kislányát, ráadásul egyedül képtelen intézkedni.“Egyszerűen nem tudom mihez kezdjek most. Eddig jóban voltam a főbérlővel, de most egyik napról a másikra mennünk kell. Értetlenül állok a helyzet előtt és nagyon kétségbe vagyok esve, ráadásul ilyen albérlet árak mellett anyagilag sem engedhetek meg magamnak egy újabb 2-3 hónapos kauciót.” – nyilatkozta az apuka.”
Nos, csak hogy tisztázzuk a dolgokat, Demeter Viktor a napokban megkereste a tudasfaja.com szerkesztőségét -ezúton is köszönjük a bizalmát- és segítségünket kérte, hogy tisztázzuk a körülötte terjengő hazugságokat.
Ennek bizonyítékául a polgármester facebook oldalán az alábbiakban írt:
“Nem is egy kétségbeesett üzenetet kaptam, hogy valamit tenni kell Viktorért, a kislányát egyedül nevelő vak apukáért, mert nagy bajban van. Nos, a helyzet az, hogy a különböző álhírportálokon megjelent híresztelésekből, amelyek szerint Viktort kirakta főbérlője, és most az utca fenyegeti, egyetlen szó sem igaz. Azt is írhatnám, és ezzel sokkal pontosabban fogalmaznék, hogy ordas nagy hazugság. Viktor ugyanis önkormányzati bérlakásban él kislányával, amiből következik, hogy a “főbérlő” maga az Önkormányzat. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nálam autentikusabb forrás nincs, ha az önkormányzatról van szó. Én pedig azt mondom, Viktor lakhatása egyetlen pillanatig sincs, és nem is lesz veszélyben. Sőt, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kiváló ember a mi közösségünkhöz, az újpestiek családjához tartozik. Kérek ezért mindenkit, hogy ha szembejön vele ez a gonosz, rosszindulatú álhír, ne dőljön be neki. Hajrá Viktor! Újpest büszke rád!”
Viktor felháborítónak tartja, hogy az interneten olyan információk terjengenek róluk, aminek köze sincs a valósághoz.
A hős apuka elárulta: “Újpesten, az önkormányzat és polgármesterünk jóvoltából egy önkormányzati bérleményben élünk.”
Úgy gondoljuk Viktor megkeresése és a polgármester szavai egyértelműen tisztázzák ezt a helyzetet és felvilágosítja az embereket, akiket esetleg ennek a bizonyos portálnak sikerült megtévesztenie.
Viktor pedig az alábbiakban szeretné tisztázni az álhíreket és tudatni mindenkivel, jól vannak:
“Kitti 4 esztendős múlt éppen most február 26-án.
Megkésett beszédfejlődés végett logopédiai csoportba jár, ezért mindennap Zuglóba megyünk a dr. Török Béla Óvodába.
Ott úgy tűnik minden fejlesztést meg kap, ami csak szükséges számára ahhoz, hogy egy napon úgy beszéljen, mint egy átlagos gyermek.
Viktor masszőri munkáját maszekban Újpesten folytatja, és igyekszik mindent megteremteni kislányának, gondolva persze a jövőre.
Minden szülő tart a jövőtől, főleg azok, akik egyedül nevelik. Persze egy milliárdos jótevőnek mindenki örülne, hiszen lakásra, házra és miegymásra lehetne a sok-sok pénzt költeni.
Összességében úgy gondolom remek életünk van.
Szerencsésnek tartom magam azért, hogy sokan sokféle segítséget felkínáltak már számunkra és már a valótlan hír megjelenésénél sokan ajánlottak volna fel segítséget számunkra a lakáskeresésben, stb. ami persze nem szükséges. Inkább gyertek minél többen masszázsra, had dolgozzam minél többet és tehessek félre minél inkább Kitti jövőjére!”
Demeter Viktor masszőr
Web: www.masszazsbudapesten.com
Telefon: (+36 70) 636-2990
E-mail: demeter.viktor@gmail.com
Levelezési cím: 1042 Budapest, Munkásotthon utca 28. fsz/11.
Iban szám: HU71 10400023-50526752-77691000
Kérünk mindenkit, aki bárhol is találkozott az álportál cikkével, ne higgyen el egyetlen szót sem és segítsünk Viktornak, hogy szavai minél több emberhez eljuthassanak!