Az anya abortuszt akart, de a baba ÉLVE született meg. 27 évvel később bosszút állt ~ Legjava.pro

2018. március 24., szombat


Az anya abortuszt akart, de a baba ÉLVE született meg. 27 évvel később bosszút állt

Az alábbi videón látható amerikai nő anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor úgy döntött: megöleti kislányát. Ilyen előrehaladott állapotban már az úgynevezett vegyszeres feltöltést alkalmazzák, ami abból áll, hogy az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, amit lenyel a baba, az pedig szétégeti őt. Az anya pedig megszüli a halott magzatot 24 órán belül. A halálra ítélt lány, Gianna Jessen viszont mindenki meglepetésére élve született.



„Ha az abortusz csupán a nők jogairól szól, Hölgyeim és Uraim, akkor mi volt a helyzet az enyémmel? Nem volt akkor ott egyetlen radikális feminista sem, aki azért kiáltott volna, hogy az én jogaim mennyire meg lettek sértve aznap, holott épp készültek kinyiffantani a nők jogainak nevében.”

„A korban, amiben élünk, politikailag egyáltalán nem korrekt Jézus Krisztus nevét kimondani az efféle helyeken, behozni a nevét efféle rendezvényekre, mert az Ő neve hallatán némelyek szörnyen kényelmetlenül érzik magukat. De én nem azért maradtam életben, hogy mindenki kényelméről gondoskodjam. Azért maradtam életben, hogy kicsit felkavarjam a dolgokat. És nagyon élvezem, amikor ezt megtehetem.”

„Az abortuszt végző orvosnak kellett aláírnia a születési anyakönyvi kivonatomat. Szóval azt is tudom, hogy ki az. És ez áll benne azok számára akik szkeptikusak az orvosi feljegyzésekkel kapcsolatban: született: vegyszeres feltöltéssel végzett abortusz során. (…) végeztem egy kis kutatást azzal az orvossal, aki abortuszt akart végezni rajtam. (…) Olvastam tőle egy idézetet valahol pár éve, ahol azt mondja: több mint egymillió csecsemőn végeztem abortuszt, és ezt tekintem a szenvedélyemnek.”

„Az én küldetésem az, hogy emberséget vigyek abba a vitába, amit csak bekategorizáltunk és feltettünk a polcra, és azt mondtuk, hogy ez egy kérdés (issue). Félretettük az érzelmeinket, és megkeményítettük magunkat.”

„Nem lenne agysérülés okozta bénulásom, ha nem éltem volna mindezt túl. Ezért amikor hallom azt a megdöbbentő és visszataszító érvelést, hogy: el kellene vetetni a gyereket, mert az is lehet, hogy nyomorék lenne, iszonyat tölti el a szívemet.”

„Férfiak! Önök nagyszerűségre lettek teremtve, arra, hogy felálljanak és férfiak legyenek, hogy védelmezzék a nőket és a gyerekeket,és nem arra, hogy csak úgy álljanak és elfordítsák a fejüket, amikor pontosan tudják, hogy gyilkosság történik, de mégsem tesznek semmit. Nem arra lettek teremtve, hogy használják a nőket, aztán magunkra hagyjanak minket. Azért lettek megalkotva, hogy kedvesek legyenek, nagyszerűek, kegyesek és erősek, hogy kiálljanak valamiért. Mert figyeljenek rám: belefáradtam abba, hogy az önök munkáját végezzem. Nők! Nem erőszakra lettek teremtve! Nem arra, hogy csak üljenek és ne legyenek tisztában az értékükkel és becsességükkel. Azért lettek megalkotva, hogy megküzdjenek önökért. Örökké.”

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.