„Egy barátommal éppen bulizni tartottunk a 4-es villamoson. Velünk szemben egy chipset majszoló mozgássérült láthatóan és érezhetően anyagi gondokkal küszködő idős bácsi ült. A Corvin negyednél egy anyuka és síró kislánya szállt fel. Az anyukán látszik, hogy már idegileg kikészült állapotban van zokogó gyereke miatt (kb. 4 éves) a hajléktalan bácsi előtt foglaltak helyet. A kislány, anyja ölében ülve a bácsi chipse felé mutatott.
A bácsi ezt látva habozás nélkül a kislány felé nyújtotta nassolnivalóját, de az édesanyja arra utalva, hogy nem szabad elrántotta a kislány kezét.
Ezután a bácsi ránézett, és ez a párbeszéd hangzott el az anyuka valamint a hajléktalan úr között.
Bácsi: Nem szabad?
Anyuka: NEM! (fennhangon)
Bácsi: De miért?
Anyuka: Nem pont egy csöves kezéből fog a kislányom enni.
Erre a bácsi kissé könnyes szemmel, de mégis mosolyogva vágott vissza. Kivett a táskájából egy teljesen bontatlan ép chipset, és azt mondta az anyukának:
– Legalább ezt fogadják el. A kislány biztos örülni fog neki, nekem meg már úgyis mindegy. És nyugalom, ehhez még nem értem hozzá . – Ez után leszállt a bácsi.
Ezek hallatán a barátommal egyre gondoltunk, összenéztünk és utánamentünk az aluljáróba.
Eredetileg úgy gondoltuk bulizni indulunk, de pia helyet chips és kaja lett a bácsinak.
Elkezdtünk vele beszélgetni, hogy hajléktalan, és ugyan mégis mért költi azt a kicsi összekéregetett pénzét chipsre.
Erre ezt válaszolta:
– Srácok én utálom az alkoholt, a cigit meg még jobban, inkább chipsre költöm. Nekem ez a függőségem. Hizlal, de az legyen a legkisebb gond – mondta mosolyogva.
Nevettünk vele egyet, kezet fogtunk, dobtunk egy kis aprót a poharába, és még jobb kedvel vágtunk neki az estének.”
Tanulságos történet. Nem tudhatjuk, ki, miért lett hajléktalan. Lehet, valaki önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. Attól, hogy nincs fedél a feje felett még lehet jó szívű, becsületes ember.
Te is így gondolod? Akkor ne felejtsd el megosztani!
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
