
Ez a kis hölgy az országában modellként dolgozik és édesanyja, Anna Knyazeva által támogatva fényesen ível felfelé. Anastasia szépségét páratlan fotók és videó felvételek is megörökítik, amelyeken imádnivaló énekhangjával is megismerkedhetünk.
A fiatal modell karrierje 2015 nyarán kezdődött, amikor mindössze négy éves volt, mint például Gigi Hadid, aki ugyanennyi idősen szerepelt az első GUESS kampányában. Anastasia már teljesen természetesen mozog a kamerák előtt és lényegesen több pénzt keres, mint a szülei együttvéve. Anyja szerint komolyan veszi a karrierjét, miközben az iskolát igyekszik azzal egyensúlyban tartani.
Amint az édesanya megtudta, hogy milyen eredményt értek el, azonnal segítségül hívta az Instagramot, hogy megköszönje követőiknek:
“Köszönjük kedves barátaink a dicsérő szavakat és a gratulációkat. Néhány nappal ezelőtt értesültünk a nyugati médiából a szalagcímről, amely elérte Oroszországot is. Nagy büszkeséggel viseljük a kinevezést.”

Karrierje szépen ível felfelé és a 2011-ben legszebb lánynak kikiáltott Thylane Blondeau nyomdokaiba léphet, aki azóta nagylánnyá cseperedett és híres márkák, mint Michael Kors, Tommy Hilfiger, Dolce & Gabbana és a L’Oreal Paris nagykövete lett.