Mindenki máshogyan dolgozza fel a fájdalmat és nem létezik olyan formula, hogy hogyan lehet előrelépni a szerettünk nélkül, de valamennyire segítséget tud nyújtani az, ha mások történeteiről, személyes tapasztalatairól olvasunk.
Lentebb olvashatsz 10 dologról, amit azok az emberek tapasztaltak meg, akik elvesztették a szülőjüket és hogy miként változott meg ennek hatására az életük.
1. Nagyon egyedül éreztem magam
A szüleink szilárd és biztonságot nyújtó pontok az életünkben. Amikor egyikük meghal, nehéz talpon maradni. Eleni Kyriacou 39 éves korára lett felnőttként árva, amikor elvesztette édesapját és nem sokkal rá édesanyját is. Így emlékszik vissza:
“Számomra olyan volt, mintha a gyökereimet tépték volna ki. Ők voltak az okai annak, hogy én a világon vagyok. Egész életemben állandó stabilitást nyújtottak számomra. Bár felnőtt vagyok, nagyon egyedül érzem magam. Van egy csodás férjem és barátaim, amiért nagyon hálás vagyok, de a szüleimet senki nem fogja tudni pótolni.”
Függetlenül attól, hogy milyen életet teremtettünk magunknak, a szüleink életünkben betöltött szerepe nem változik meg soha. Ők azok a pillérek, amelyek iránymutatást nyújtanak és támogatnak minket ameddig csak tudnak.
2. A fiam életére hatással vagyok
Linda Schmidt reméli, hogy legalább annyira képes lesz megmutatni a fiának, mennyire szereti őt, amennyire azt a szülei számára kinyilvánították. Ezt mondja:
“Mindig is igyekszem tudatában lenni annak, hogy milyen emlékeket hagyok a fiam számára és hogyan befolyásolom az életét addig, amíg a Földön vagyok.”
Mindannyian fele részt a szüleink vagyunk. Nemcsak, hogy mélyen törődnek velük, hanem számtalan emléket adnak nekünk, amelyet életünk végéig ápolhatunk.
3. Felelevenítem az emlékeinket
Alan Marsden fontos gondolatot oszt meg, miközben elhunyt édesapját gyászolja:
“Ne félj az értékes pillanatokat feleleveníteni, amit a szüleiddel éltél át. Eljön majd az az idő, amikor mosolyogsz, sőt nevetni fogsz, ahogyan tetted ezt akkor, amikor megtörténtek. Hagyd, hogy a szüleid a gondolataidban éljenek, így bármikor láthatod őket, amikor csak szeretnéd.”
4. Segítek a gyermekeknek megbirkózni az igazsággal
Shelley Gilbert számára a halál tabu témát jelentett a családjában. A következőt osztja meg velünk:
“Minden dolgot titkoltak előlem, ami a halállal volt kapcsolatos. Senki sem szólt semmit. A nagynéném házában voltam. Pár hétig ott kellett maradnom. Sokat zokogtam és kérdezgettem, hogy ‘Felhívhatom apát? Beszélni akarok vele.’ Én voltam az utolsó, aki megtudta.”
Az apja halálát eltitkolták előle és emiatt létrehozott egy Grief Encounter (fájdalommal való megküzdés) nevű jótékony szervezetet. Elkötelezettje annak, hogy megossza a gyermekekkel, a halállal kapcsolatos igazságot és meghallgatja a gyermekek elhunytakkal kapcsolatos érzéseit.
5. Beszélni fogok róla
Harry herceg felszólalt ebben a témában, amikor azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem beszélt korábbam az édesanyja, Diana, a walesi hercegnő haláláról, akit 12 éves korában veszített el. Azt mondta:
“Ha szenvedsz, bátran beszélj róla. Ez nem gyengeség. Akkor van probléma, ha nem mered beismerni és nem próbálod megoldani, enyhítést találni rá.”
6. Megváltozott az értékítéletem
A szülőnk elvesztése pusztító, de azt is megtanítja velünk, hogy nem vehetjük biztosra egyik szerettünket sem az életünkben. A hosszú élet nem garantált és amennyire közhelynek számít annyira igaz és értékes a mondás, hogy ‘Minden nap ajándék!’ Azok, akik vesztettek már el valakit, ezt jól tudják.
Eleni Kyriacou mondja:
“Nyolc év telt el, de még mindig hatással van rám. Amikor meghallom, hogy valaki karácsonykor megy meglátogatni a szüleit, alig bírom visszafogni magam, hogy ne kiáltsak fel. Meg akarom rázni őket és azt mondani ‘Nem is tudod, hogy milyen szerencsés vagy!’ De természetesen nem teszem.”
7. Bizarr zavarodottság vett erőt rajtam
Részben sokk és egyéb más érzések keveréke, amely egy személyt a veszteség után ér. Tor Constantino számára ez az érzés akkor jelentkezett, amikor édesapját elvesztette. Ezt mondja:
“Nagyon nehéz megmagyarázni, de néhány héttel édesapám halál után nem szomorú voltam, hanem inkább mélyen zavarodott, mint amikor a nagy nyári melegben valaki hirtelen álmából felébred, és azt sem tudja, hogy kicsoda és hol van.”
Ez az egyensúly elvesztés párosul azzal, hogy rengeteg felelősség nyomja a válladat, amihez semmi erőd nincsen. Emellett szembe kell nézned rengeteg dologgal, miközben gyötrelmesen érzed magad. A szürreális dezorientáció tökéletesen jellemzi a gyászt.
8. Nyitottá váltam a növekedésre
A szülő halála természetesen nem az erő próbája. Mint fentebb említettük, normális, hogy ilyenkor gyengék vagyunk. Sheila McCann olyan cikket írt, amely leírja a fájdalom jó oldalát. Ez az átalakulás ereje.
“A veszteség és a küzdelem magukban foglalják az átalakulás magvait. Nem hiszem, hogy bárki is fájdalmat szeretne érezni. Tudom, hogy nem. De amikor az életemben veszteséget és küzdelmet tapasztaltam meg, észrevettem a mintát: ilyenkor erősebbé váltam, és a küzdelem magjai növekedést eredményeztek.”
Nehéz egy ilyen veszteségnek a jó oldalát tekinteni. Talán egyetlen van neki, ami nem más, mint a növekedés és erősödés.
9. Megtanultam a pillanatnak élni
Mint valaki, aki mindkét szülője halálát megélte, Joyce Marter ezt mondta:
“A halál emlékeztet minket arra, hogy mindaz, amelyről a jelen pillanatban úgy gondoljuk, hogy a miénk, hirtelen semmivé válik. Éppen ezért ne pazaroljuk az életünket a múlton való rágódással, találgatással vagy várakozással. Az életet szenvedélyesen és félelmek nélkül kell élni. Minden napot úgy, mintha az utolsó lenne.”
Csak a jelen pillanat garantált. Mondd el a családodnak, hogy szereted őket és ünnepeld a szeretteid életét. Ne hagyd, hogy úgy múljon el az élet, hogy megbánással kelljen visszagondolnod rá, mi mindent kellett volna megtenned, de nem tetted, amíg a szüleid még veled voltak.
10. Még jobban értékelem a testvéreimet
Az emberek a szüleik elvesztése után még jobban értékelik testvéreiket. Bár mindannyian a saját megküzdési módjukkal jutnak keresztül a gyász időszakán, mégis közösen teszik meg ezt az utat. Tor Constantino kifejtette:
“Amikor anya és apa meghalt, csak egy szó, egy pillantás vagy egy gesztus köztünk testvérek között olyan jelentőséggel bírt, amelyet talán a házastársaink sem értettek meg. De számunkra nagyon is sokat jelentett. Nekem a testvéreim nagyon sokat segítettek, akkor is, ha ezt soha nem mondtuk ténylegesen ki egymásnak.”
