
Meg is született a döntés, hogy a lépcső jelenlegi formáján változtatni fognak. Elkészítették, lerajzolták a terveket, és egy nap a férj nekiállt „szétbombázni” a feljárót. A szomszédok eléggé furcsán néztek rájuk, hogy minek kell a szerkezetet porrá zúzni, de ahogyan teltek a napok és haladtak a munkálatok, úgy rajzolódott ki egy új, stílusosabb, és szebb lépcsősor.
A területrendezés során a gyepből is kivágtak egy jó darabot, ide kavicsos alapozás került, majd szépen a helyükre kerültek a mediterrán jellegű kocka- és térkövek is. Az eredmény pedig fantasztikus lett. És igazuk volt a fiataloknak, hiszen biztosan sokkal jobb érzés egy ilyen lépcsőn felsétálni a házhoz, mint a régin.



