Így beszélget egymással a két tündéri kisbaba – VIDEÓ ~ Legjava.pro

2018. január 16., kedd


Így beszélget egymással a két tündéri kisbaba – VIDEÓ

Az ikrek kapcsolata életük végéig különleges marad. Egy láthatatlan kötelék fűzi össze őket, hiszen nem csak kívülről egyformák majdnem, hanem a belső világuk, érzelmeik is hasonlítanak. Talán a világon az övék a legszorosabb emberi kapcsolat, hiszen már magzatkoruktól kezdve együtt vannak, már az anyaméhben „kiismerhették” egymás szokásait, rigolyáit, de azt is, hogy minek örül leginkább a másik.


Akiknek ikreik vannak, biztosan megfigyelték már, hogy ha szembe teszik egymással a kicsiket, azok mintha elkezdenének beszélgetni egymással. Ezt teljesen intuitíven teszik, mikor az egyik kiad egy hangot, a másik, mint egy visszhang, válaszol.

Többször is vizsgálták az ikerbabák kommunikációját, és azt vették észre, hogy gyakorlatilag a párbeszédük során ugyanazokat a szótagokat ismételgetik egymás után, de a bonyolultabb babanyelvet is gond nélkül leutánozzák a másikról, a hanglejtésekből is tudják, hogy testvérük éppen mit érez, de a gesztusokból is nagyon jól megértik egymást. Ez a fejlett telepátia az alábbi kisfilmből is kitűnik.

A két főszereplő Grayson és Griffin, akik lefekvés előtt még egy jót beszélgetnek, mindezt természetesen bébinyelven.



Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.