Könnyes szemmel vette birtokba új lakókocsiját a berényi hajléktalan, még cicájának is jut benne hely ~ Legjava.pro

2024. február 5., hétfő


Könnyes szemmel vette birtokba új lakókocsiját a berényi hajléktalan, még cicájának is jut benne hely

 Nagyon sokan összefogtak, hogy jobb körülményeket biztosítsanak Molnár Zoltánnak, aki évek óta egy fémlemezekből összetákolt, fűtetlen, lapos konténerben lakik a jászberényi Zagyva-Zúgónál. Elhelyezésére vonatkozóan több javaslat érkezett, de ahogy Zoltán korábban hírportálunknak is elmondta, mindig is Jászberényben élt, erősen kötődik a városhoz, ahonnan nem szeretne elmenni.


Segítői adománygyűjtést indítottak egy felajánlott lakókocsi felújítására. Ennek bódé része azonban annyira rossz állapotban volt, hogy a renoválás után sem lett volna szerkezetileg stabil, ezért más megoldást kerestek. Ekkor merült fel az ötlet, hogy a rozoga járgány használható alvázára egy szigetelt, stabil, lakható kis faházat építenek. Ám, végül ezt a tervet elvetették és az adományokból vásároltak egy nagyon jó állapotú lakókocsit, amit szintén egy támogatónak köszönhetően már szerdán Zoltán bázisára szállítottak.


Csütörtökön délelőtt meglátogattuk az eddig fedél nélkül élő férfit, aki boldogan mutatta meg hírportálunknak új otthonát.


– Hálásan köszönöm mindenkinek! Nagyon örülök a lakókocsinak – kezdte elcsukló hangon Molnár Zoltán.


Elmondása szerint alig hitt a szemének, amikor megérkezett a járgány. Meghatódva, könnyes szemmel nyitotta ki az ajtaját, majd a lakótérben megpillantotta a fotelt, amit rögtön birtokba is vett.


Felemelő érzés volt, mintha egy új lakásba léptem volna be. Sokkal tágasabb, magasabb, mint a konténer. Ebben fel tudok állni

– mutatja lelkesen a lakóteret. Majd hozzáteszi, ma is mennek hozzá a segítői, kitakarítják, rendbe rakják a lakókocsit, hogy éjszaka már ott hajthassa álomra a fejét. 


– Egyébként folyamatosan látogatnak a jószándékú emberek, az egyik vendéglátóstól minden nap kapok meleg ételt. Még egyszer köszönöm mindenkinek a segítséget, elmondhatatlan jó érzés tölt el – árulja el Zoltán, akinek egyetlen hű társa Misi, a szürke-fekete cica.


De hol van most a négylábú barátja? – kérdeztük.


– Misi, a „zabagép” reggelije után szokás szerint elment kószálni. Ha be akar majd jönni a lakókocsiba, természetesen neki is lesz ott hely – mondta mosolyogva a férfi.


Az összefogásnak és segítségnyújtásnak köszönhetően lelkében megerősödött a remény, hogy jobbra fordulhat az élete. 


Komfortosabbá teszik Zoltán új otthonát

Kiss János önkéntes segítő érdeklődésünkre elmondta, hogy találtak egy nagyon jó állapotú lakókocsit, amit az összegyűjtött felajánlásokból sikerült megvásárolni, elszállításában is kaptak segítséget. Megtudtuk, a lakótér padlóját szeretnék felújítani PVC padlólapokkal. Ennek az az előnye, hogy könnyen telepíthető és takarítható. A melegről is gondoskodnak, mégpedig egy olyan készülékkel, amely fűtésre és főzésre is egyaránt alkalmas.


– A lakókocsi fölé készíteni szeretnénk egy tetőt, ami véd az időjárás viszontagságai ellen – beszélt a tervekről az önkéntes, majd köszöntet mondott mindenkinek, aki támogatta, illetve támogatja Zoltánt.


A Jászberényi Jótékonykodók csoportban sorra érkeztek a felajánlások, hogy komfortosabbá varázsolják a lakókocsit. 

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.