FIGYELEM! Megváltozik a boltok nyitva tartása! ~ Legjava.pro

2020. október 22., csütörtök


FIGYELEM! Megváltozik a boltok nyitva tartása!

 Újabb csonka hét, és három nap pihenés vár a legtöbb magyarra – hiszen pénteken október 23-a van. Ugyanakkor érdemes felkészülni, és időben, még a nagy tömeg előtt elintézni a bevásárlást – akár már ma munka után, csütörtökön már félő, hogy rengetegen lesznek. Ez ilyenkor, járványhelyzetben különösen fontos, hiszen saját biztonságunk érdekében kerülni kell a tömeget, amennyire csak lehet.

A boltok ünnepi nyitvatartását jogszabály szabályozza, és ennek megfelelően a legtöbb üzlet zárva lesz pénteken. A rendelet szerint a zárvatartás alól kivételt képeznek:

a benzinkutak

az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak

az önálló virágboltok

az újságosok

az édességboltok

a vendéglátó- és szórakozóhelyek

a kisebb, boltok, trafikok, ahol a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé.

Úgyhogy, ha nagyon kell valami, akkor pénteken valamelyik benzinkútra, trafikba, kisboltba be tudsz ugrani! Jó tudni, hogy csak a péntek a pirosbetűs nap, tehát gyakorlatilag csak aznap kell zárvatartani, a másik két napon nem. A Pénzcentrum most összeszedte, miképpen változik a nagy boltok nyitvatartása a hosszú hétvégén.

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás szerint, ami üzletenként változhat.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

Az Auchan áruházak nyitvatartása az október 23-i hosszú hétvégén:

2020. október 22-én, csütörtökön:  A rendes nyitvatartás szerint.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA (a webshop sem szállít ki)

2020. október 24-én, szombaton: A rendes nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

A Lidl üzleteinek nyitvatartása a hosszú hétvégén:

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás szerint.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

A Tesco Szupermarket és Expressz boltok nyitvatartása:

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokás szerinti nyitvatartás.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartás szerint várják a vásárlókat.

A Tesco Hipermarketek nyitvatartása az október 23-i hosszú hétvégén

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

A Tesco Extra nyitva tartása az október 23-i hétvégén:

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

A Tesco online bevásárlás és átvételi pontok pénteken zárva lesznek, kiszállítás sincs.

Spar és Interspar üzletek nyitvatartása az október 23-i hosszú hétvégén:

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA (a webshop sem szállít ki)

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

Penny Market üzletek nyitvatartása a hosszú hétvégén:

2020. október 22-én, csütörtökön: A szokásos nyitvatartás szerint.

2020. október 23-án, pénteken: ZÁRVA

2020. október 24-én, szombaton: A megszokott nyitvatartási rend szerint várják a vásárlókat.

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.