Ezt tegyük, hogy a poloskák ne lepjék el az otthonainkat! ~ Legjava.pro

2020. október 11., vasárnap


Ezt tegyük, hogy a poloskák ne lepjék el az otthonainkat!

Elkezdődött a poloskaszezon – de mit tegyünk, hogy a poloskák ne induljanak el a lakásainkba?

A lakosságot értinő poloskaszezon az őszi napéjegyenlőségre, szeptember utolsó dekádjára-október elejére tehető, ekkor a rovarok megrohamozzák a lakásokat. Mezőgazdasági oldalról nézve azonban már javában tart, így a termesztett növényeken, gyümölcsféléken jó ideje találkozni velük – fogalmazott az InfoRádiónak Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének docense.

Hozzátette, hogy az alma- és őszibarack-termesztők szerint idén kevesebb probléma volt a kártevőkkel, mint tavaly. Védekezni ellenük, megakadályozva a bejutásukat a lakásba, csak a hézagmentesen felhelyezett szúnyoghálókkal lehetséges – mondta Vétek Gábor. Ha erre nincs mód, akkor az esti órákban ne szellőztessünk villanyfény mellett, hiszen a fény vonzza a poloskákat.

Tehát távoltartásukra az egyetlen lehetőség a fizikai kizárás, ugyanis az elriasztásukra szolgáló anyag vagy eszköz jelenleg még nem ismert. Segíthet még a rovarirtó, amennyiben már bejutott a lakásba az állat.

Jó, ha tudjuk azt is, hogy a lakásban a poloskák el fognak bújni az ágy vagy szekrény mögé, valamilyen védett zugba, sarokba, hogy ott átteleljenek, táplálkozás és szaporodás nélkül a következő tavaszig kihúzzák, ezért nem könnyű megtalálni őket.

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.