Egy meggondolatlan megjegyzés, szó mélyebb lelki sérülést okozhat egy gyerekben, könnyedén lerombolhatja az önbizalmát, éket verve az oly fontos szülő-gyerek viszony közé. Bármilyen ideges, dühös is légy, a következő mondatokat ne ejtsd ki, mert később a gyereked ihatja meg a levét.
1. “Hagyd, majd megcsinálom én!”
Ez a mondat leginkább a házi feladat megoldásakor szokott elhangzani, ami azért nem jó, mert a gyereked a későbbiekben kevésbé lesz önálló, mindig arra fog várni, hogy majd te elintézed helyette a dolgokat. Csak akkor fog kétségbeesni, ha te nem leszel már mellette.
2. “Ne sírj!”
A gyerekednek biztonságban kell éreznie magát, ami nem csak a fizikai, de a lelki biztonságra is érvényes, így megtanulhatja, hogy nyugodtan kifejezheti az érzelmeit. Ha azt mondod, hogy ne sírjon, miközben számára az normális reakció, akkor érzelmileg összezavarodhat, elveszti a szülőben a bizalmat.
3. “Te miért nem tudsz olyan lenni, mint ő!”
Emlékszem, amikor iskolás gyerek voltam a szüleim mindig egyik unokatestvér jegyeivel kérkedtek, számos alkalommal a fejemhez vágták, hogy bezzeg ő jól tanul, te miért nem tudsz olyan lenni, mint ő?! Azóta is bennem van a tüske, az önbecsülésem évekig a béka segge alatt volt…
Semmi sem tudja úgy aláásni egy gyerek önbizalmát, ha máshoz hasonlítják. Inkább emeld ki a pozitív tulajdonságait, ami csak neki van.
4. “Hadd el, mert mindjárt hazaér apád/anyád!”
Ez egy nyílt fenyegetés, ami arról szól, hogy már sehogy sem fogja megúszni a gyerkőc a büntetést, ugyanakkor aláásod önmagad tekintélyét, beismerve, hogy csak a másik szülő képes rendet tenni.
5. “Ne nyafogj egy horzsolás miatt!”
Neked lehet, hogy egy apró seb, de neki bizony egy kisebb trauma a térdén éktelenkedő, fájó, vérző horzsolás. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a gyerek megnyugodjon, és megfelelő, úgy fizikai, mint érzelmi támogatásban legyen része.
6. “Megígérem, ha…”
Ne ígérj olyasmit, amit nem tudsz 100 százalékosan betartani, mert ha nem sikerül, akkor a gyerekben megrendül a beléd vetett bizalma.
7. “Nincs mitől félj!”
Ettől a mondattól még nem nyugszik meg a gyermek, és továbbra is félni fog attól a valamitől. Inkább beszéld meg vele, nyugtasd meg, használj racionális érveket, hogy miért nem kell félnie.
8. “… én is utállak!”
Eljön az idő, mikor a gyereked kimondja neked ezt a szörnyű mondatot, de te ne süllyedj le az ő szintjére, inkább mond azt, hogy te viszont szereted őt.
9. “Azért, mert én azt mondtam!”
Ezt akkor mondod, mikor már nincsenek ész érveid. Sajnos ilyenkor a saját tekintélyedet csorbítod, ami nem tesz jót sem neked, sem a gyerekednek.