A nyomozás szerint november 14-én délelőtt azzal az indokkal kéredzkedett be egy 76 éves nő házába, hogy használhassa a mellékhelyiséget.
A 36 éves nő ezt követően a sértettet becsalta a fürdőszobába, majd kulccsal rázárta az ajtót, aztán elvitte az idős nő pénztárcáját az irataival együtt, valamint a mobiltelefonját is.
A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.