Szabadon járkált Európában a szír “menekült”, aki embereket fejezett le. Magyarországon fogták el. ~ Legjava.pro

2019. március 25., hétfő


Szabadon járkált Európában a szír “menekült”, aki embereket fejezett le. Magyarországon fogták el.

A történet ott kezdődik, hogy decemberben elfogtak egy migráns férfit a magyar rendőrök, mivel úgy találták, hogy a nála levő személyi okmányok hamisak. Ezt később a szakértők is alátámasztották. 



A férfi ellen eljárás indult, és közben kérték a magyar hatóságok a kitoloncolását. De amíg ez az eljárás tartott, a TEK, az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség szakemberei kiderítették, hogy a férfi részt vett Szíriában, Homsz városában több kivégzésben, mivel az ISIS magas rangú katonája volt.

Miután egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése miatt az ő és 20 családtagjának kivégezésében személyesen is részt vett F. Hassan a megalapozott gyanú szerint.

A magyar terrorelhárítók felderítési adataik alapján tudták meg, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez.



Mielőtt Magyarországra utazott, 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmányaival Európa több országában is járt.

A Terrorelhárítási Központ ezután is folytatja a felderítést az ügyben, és támogatja a Fővárosi Nyomozó Ügyészséget az eljárásban – írják a közleményükben.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.