![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzQScfe5s58uiuTYr68aJqYW_5h0mmV-7rayOH_dslggj46Li_7K4ncIodOPzm0QM4qV3tapEG-iQFWz8OtlIVCBGBryzKYHaM-TQYjrD7H0_5nEXchuokLGezhZBFzneTTm9Le_DDIrU/s640/cegl%25C3%25A9dbercel-2..jpg)
Mindezt András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte az MTI-vel kedd este.
A sajtóreferens elmondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.
A szóvivő közlése szerint a balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, az áldozatok személyazonosítása – román társhatóságok bevonásával – folyamatban van.
Az Adevarul bukaresti napilap most azt írja, és több más romániai portálon közzétett felvételen is látszik, hogy a baleset előtt közvetlenül a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.
A sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommenteket.