Az 1920-as években kifejlesztett italt a kezdetek kezdetén még nagyon egyszerűen állították elő: fel kellett forralni a kifacsart narancslevet, kannában pihentetni néhány héten keresztül, és utána lehetett fogyasztani. Ez azonban nem hasonlítható a ma használt narancslevekhez, hiszen a forralás rengeteg aromát kinyert az anyagból.
A narancs sikere Elmer McCollum biokémikus nevéhez fűződik, aki a 20-as években kijelentette, hogy mennyire jó dolog vitamindús ételeket fogyasztani, és ezzel az élelmiszergyártók kezébe egy olyan marketingfegyvert adott, amelyet azóta is szívesen sütögetnek el. Divatba jött hát a reggeli-narancslével kombináció. Mert a narancslében sok só, sok ritka sav van, ezeket az egészség megteremtőinek tudták be. Előbb lett vitaminpótló, aztán harcolt a savasodás ellen, de mivel a tudományos eredmények nem igazolták, hogy a citrusoknak létezik acidózis-enyhítő hatása, így a marketing ismét a vitaminra helyezte a hangsúlyt.
Az új technika jóvoltából Florida már egy évvel később 10 millió gallon – közel 40 millió liter – narancslé-koncentrátumot állított elő. A fogyasztók pedig örültek az ízletes és elérhető árú italba palackozott C-vitaminnak; a palackba zárt egészség reggeliző asztalra tétele hosszú évtizedekre az amerikai anyák kötelességévé vált.
A forralt narancslé ideig-óráig őrzi szavatosságát, ez akkor sem változott meg, amikor Floridában rájöttek, hatalmas üzlet lesz ez a narancs-biznisz, s elkezdtek az ültetvények gyarapodni. A második világháború alatt aztán a tudósok megtalálták a megoldást, így Floridából az Államok területére évi 40 millió liter narancslé-koncentrátum áramlott. A fogyasztók örültek, hiszen elérhető áron kaptak, az anyák meg megtanulták, hogy amennyiben jó családanyák, az asztalra szükségeltetik narancslevet tenniük.
Aztán persze jöttek a kételkedők: mitől lesz valami friss, ha hónapokig a palackban van. Az adalékanyagok egyre csak szaporodtak, a cukor egyre több lett az italban, s ez már nem csak az ellenőrző szervek szemét szúrta, hanem a fogyasztók is kezdték hiteltelennek találni az egészség mítoszát. A kilencvenes évekre annyira nőtt a kétely, hogy a marketingesek kénytelenek voltak kitalálni valami újat, és ekkor jött be a „vitaminforrás” ígérete helyett a frissen facsart narancslé, amit már nem sűrítményből készítenek.
Az Atlantic azonban azt állítja, ennek ellenére sincs túl sok frissesség napjaink narancsleveiben. A kereskedelmi forgalomba került italok olyan erőteljesen feldolgozottak, hogy szinte ihatatlanok az ízesítőanyagok miatt. Az alaplét megszabadítják az ízanyagoktól, hogy tárolni tudják, néha egy éven keresztül is pihen a folyadék, mielőtt mesterségesen visszaadják neki az előzőleg kivont ízanyagokat, majd vízzel keverve palackozzák.
A cikk szerzője szerint ez az ital a táplálkozásban betöltött szerepét tekintve nem különbözik már cukros üdítőitaloktól. A tavalyi adatok azt mutatják, hogy a narancslé 15 éves mélypontját érte el az értékesítés szempontjából, így a fogyasztók is ráérezhettek a dologra. Igaz, a visszaesés oka jórészt az energiaitalok népszerűsödése miatt történt. Ezek azonban még egészségtelenebbek.
Ez persze nem igaz a 100%-os narancslevekre. De olyat úgyis nagyon ritkán vásárolunk az árak miatt.
