A halál ott kezdődik, ahol ez a gondolkodás. A lélek csodálatosan időtlen, szabad akár egy apró kolibri, súlytalanul és boldogan.
Drága, kedves férfiak és nők, akiket ez a gondolat mardos kínzóan! Tudjátok meg, kapuzárási pánikotok abból adódik, hogy nem halljátok meg a lelketek hangját, aki egyfolytában arról biztosít, a test múlandó ugyan, de ő ott bent állandó és örök. Fogadjátok el, hogy ez így van, engedjétek meg magatoknak a szabadságot, hogy végre szabadon örülhessetek az életnek! Nézzetek a tükörbe, lássátok meg csillogó szemeitekben ezt az igazságot. Ne sajnálkozzatok a múlandóságon, hanem ragadjátok meg az örömet, ami ott vár rátok, ha ezt bedolgoztátok hétköznapi gondolataitok közé. A halál nem tényező. Bármikor jöhet. Fiatalon is. Miért kellene szorongani miatta pont akkor, amikor már a temérdek tapasztalat miatt, sokkal okosabban igazodtok el a világban?
Öregedni csak méltósággal érdemes, akkor kirajzolódik az arcon a belső béke. Az ilyen arcon látványosan nincs kortól való szorongás, csak öntudat. Megértés és elfogadás. Ott válik elérhetővé a pillanatban élés, a jelen-LÉT. Szeressétek a ráncaitokat, mert mindegyik mesélni tudna valamiről, ami ti vagytok. Az utatok jelzőtáblái, belső erőtök árulkodó nyomai. Megharcoltatok valamiért és akkor ő hozzátok szegődött társul. Nem szépség hiba, hanem erővonal. A tiétek, legyetek rá büszkék!