![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8uU7BXgAIEiSJI0VpD5PU-OaZwHrWagQjkEetfrCjwCL2WJS_j_iFikhTNaTgtMnQpKyCJI0Sv4Jweq0fFwKVn2jEJNcPzWcDoq-SAIFc4doTA3ibWhoLG6Vp05bR4TWSp-FqA9hX3zE/s640/20160511-5732f9188b0adplasztik0.jpg)
Kayla saját elmondása szerint kisgyerekként egyáltalán nem volt lányos – lógós ruhákban járt és nem szeretett a külsejével foglalkozni, mint a többi kislány. A pálfordulás 11 éves korában történt, amikor egyik este leült édesanyjával a Katie Price-féle show-t nézni és a mama példáját követve belezúgott a mű szépségbe. A kislány rögtön elkezdte tervezni a saját műtéteit, édesanyja pedig magában mosolygott, hogy talán végre lesz valaki, akivel megvalósíthatja álmát.
A lány 17 évesen otthagyta az iskolát, mert ugye a sztriptíz sokkal kifizetődőbb, mint egy pénztárosi állás. Alig kezdett el táncolni, amikor egy 50 feletti cukrosbácsi kiszúrta magának, innentől pedig nem volt megállás. Kayla a „társaságért” cserébe heti 800 fontot (313 ezer forintot) kapott, amiből első plasztikájukat hamar ki is tudta fizetni. A többes szám innentől örök érvényű, hiszen a most 21 éves lány fizet mindent, amit a mama persze nem hagy szó nélkül:
„Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy van egy olyan lányom, mint Kayla, aki fizeti a műtéteimet. Nem zavar, hogy sztriptízel, ahogy az sem, hogy egy cukrosbácsi fizeti a beavatkozásokat, hiszen az áloméletünket éljük. Nagyon büszke vagyok rá.”
Az elmúlt években volt már több ajakfeltöltés, mellplasztika, botox, sminktetoválás és hajhosszabbítás is, de mint mondják, ez még nem elég a teljes boldogsághoz. Bár már jó úton haladnak afelé, hogy Katie Price-ra hasonlítsanak, akad tennivaló bőven. A tervek között szerepel a még nagyobb száj, egy kis zsírleszívás és igazából bármi más, ami segít a cél elérésében. Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy ezek után nem kísértenek majd plasztikbarbiek álmainkban.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgisWcULsL6vbZLND2O9u8zk52KfsdmxCQ9G_pJipjZvh_kD0zOAl41YEb5AeZizfRtE4gMFsPlqe-CFPAnOswemQPMo92_E77tVoqs5MA4Tec8DNCetHWh_BiznZPMLqoMtz4jv_ZwN24/s640/01082f322824a74b637bdad72da12c03.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKiSqYx3fY4iP7SaYNCMRy90l4wl95OxSZ8Us_YXUvQKjD6wQjMzwqN2nSkArysD_fIBbl-L3FtmUSP7RCzK18wsXa1NCCQz1i5Nj0l-UT912FRRKkA_krVkyLRU7zehpwOOQqU2Fnfdw/s640/5605845ee5bdbdf7a25a21f41e0b6a2f.jpg)