Vágódeszkának használták az angol irodalom egyik legfontosabb alapművét
Az ezeréves Exeter Könyv az angol irodalomtörténet fontos részét képezi – most már. Annak idején annyira nem törődtek vele, hogy poháralátétként és vágódeszkaként kallódott – csoda, hogy egyáltalán épségben megmaradt, és nem gyújtottak be vele.
Az Exeter Könyv az ó-angol irodalom része, 960 és 990 között készült, és vallási ódákat, tragikus elégiákat, illetve kétértelmű találós kérdéseket tartalmaz. A művet egy bencés szerzetes írta, s Exeter első püspöke, Leofric az exeteri székesegyház könyvtárában helyezte el.
Úgy tűnhetne, hogy innentől kezdve a könyv békésen megvárta a jó melegben, védelemben, hogy közkinccsé váljon – olyannyira, hogy Tolkien innen vett át két szót és egy személynevet is a Gyűrűk Ura trilógiájához.
Csakhogy amikor a latin nyelv egyre elterjedtebbé vált, az óangol szövegek nagyon sokat veszítettek népszerűségükből – a végén nem is nagyon érdekeltek senkit. A szerzetesek valószínűleg a konyhában vagy az étkezőben tartották a könyvet, és gyertyákat, poharakat, korsókat, ragasztós tégelyeket tartottak pergamenlapjain, a késsel ejtett vágások pedig arra utalnak, hogy a könyvön szeleteltek dolgokat. Szegény mű csak az 1800-as években nyerte vissza méltó fényét.
