Több száz migránst akarnak betelepíteni egy 700 fős ír kisvárosba ~ Legjava.pro

2018. március 10., szombat


Több száz migránst akarnak betelepíteni egy 700 fős ír kisvárosba

Lisdoonvarna egy békés ír kisváros kicsivel több mint 700 lakossal. A település békéjét azonban a napokban feldúlta egy döntés, amely szerint több száz bevándorlót akarnak ide telepíteni.



A városlakók tiltakoznak ez ellen és úgy érzik a dublini vezetés cserben hagyta őket.

A tervek szerint a nyugat-írországi település egyik szállodáját migránsközponttá alakítják. A helyiek azon háborodtak fel, hogy aránytalanul sok migránst akarnak betelepíteni, így a lakók 30 százaléka bevándorló lesz.

"Nem tudjuk, honnan jönnek ezek az emberek. Egyszerűen nem mondják meg, milyen nemzetiségűek és vallásúak érkeznek majd" – mondta el az egyik lakó, Michael Walsh. A férfi szerint a város összképe teljesen megváltozik, ha a migránsokat betelepítik hozzájuk. –írja a Breitbart.

Lisdoonvarna lakói úgy vélik, hogy dühítő, hogy akkor is betelepítik a bevándorlókat, ha nem akarják. A múlt héten ugyanis egy helyi népszavazáson a résztvevők 93 százaléka utasította el, hogy a helyi szállodából migránsszálló legyen.

Írország az utóbbi években befogadott valamennyi bevándorlót, azonban Brüsszel még többet küldene oda, így megemelte az országba küldendő bevándorlók létszámát.

Forrás: 888.hu
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.