Egyes közvélemény-kutatások szerint Európában minden harmadik ember kékszemű szeretne lenni. Azt azonban kevesen tudják, hogy a kék szem valójában nem is kék.
Valójában a kék szemszínt nem a kék pigmentek megléte, hanem a haj és a bőr színéért is felelős melanin hiánya okozza. Ha sok melanin van az íriszedben, barna lesz a színe, ha kevesebb, akkor világosabb. A kékszeműség egy olyan mutáció tehát, amely "kikapcsolja" a szemben a melanin termelését.
Hogy miért létezhet akkor mégis a kék szem?
Egyszerű: ez a fény szóródásának eredménye. Ha kevés a melanin a szemedben, a fény szóródása a kék szín illúzióját kelti. Ez az úgynevezett Tyndall-jelenség: ezzel magyarázható az ég kék színe is.
A tudomány jelenlegi állása szerint kezdetben minden embernek barna volt a szeme, a kékszemű gén 6-10 ezer évvel ezelőtt jelent meg csupán. Azért is számít ennyire ritkának, mert recesszív génről van szó, így nehezebben öröklődik.