A fiatalembernek megyei gyökerei vannak: a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett és a mai napig imádja a szabolcsi töltött káposztát. Mostanában csak ritkán jut el az ország ezen szegletébe, igaz, Magyarországon sem tartózkodik túl sokat. Előadásokat tart a világ minden táján, naponta százezrekkel kommunikál a közösségi médiában, cikkeit több mint ötmillióan olvasták már, a múlt hétfőn jelent meg „Az orvoslás jövője” című könyve. Merthogy Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a világon az egyetlen.
Dr. Meskó Bertalan egyedüli magyarként került be a jövő egészségügyét meghatározó innovátorok nemzetközi Future Health 100 listájába, az idén a digitális egészségügy legnagyobb hatású szakértőjének választották. Globális tervei vannak: világot akar váltani az orvoslásban, és azt is tudja, ezt hogyan érheti el. A cél, amit kitűzött, nem kicsi: szeretné megváltoztatni az egészségügy rendszerét, ami szerinte azért elkerülhetetlen, mert a jelenlegi állapot nem tartható fenn sokáig. Az egészségügy és a digitális technológiák közötti űr csökkentésén dolgozik, mert úgy véli: ha ez nem történik meg, káosz lesz.
Dr. Meskó Bertalan szerint sokkal kevesebb van hátra, mint gondolnánk! Nem vesszük ugyanis észre mekkora rohamos léptekben halad előre a világ és mindez milyen mértékben árt az emberiség számára. Állítása szerint óriási léptekkel halad felénk a “digitális cunami”, amelynek eredményeként ma már egyetlen orvos sem jelentheti ki, hogy naprakész a saját területén, mivel óráról-órára változik minden.
“Nem az a cél, hogy minden információ a fejükben legyen, hanem az, hogy tudják: miként férhetnek hozzá. A legnehezebb feladat megértetni velük, hogy ami ellen hadakoznak, az valójában segítség – a technológia révén juthatnak el oda, hogy azzal foglalkozzanak, amivel kellene: a beteggel. Sokszor egy jó szó többet ér, mint maga a kezelés, de a jelenlegi rendszerből éppen ez hiányzik: a humánum. Mert mire megy el ma az orvos ideje? Ötszázadszor is beírja a rendszerbe ugyanazokat az adatokat, amiket máshol mások már beírtak, adminisztrál, előadásokra jár, és nem jut idő a gyógyításra. Szörnyű szakmává tettük az orvoslást: kiveszett belőle az emberség. De ez nem az orvosok hibája. Lehetetlen minden terhet az ő vállukra tenni, mert ez a rendszer bűne – én ennek a megváltoztatásán dolgozom. Viszont az idő szorít, és ha lépcsőfokonként haladunk, az már kevés, itt hatalmas ugrásokra van szükség. Az egyetemen engem is úgy oktattak, hogy én leszek az isten, aki megmondja a páciensnek, mit és hogyan kell tennie. Ennek véget kell vetni, partnerség nélkül ugyanis nem képzelhető el a gyógyulás. A beteg és az orvos közötti emberi viszonyt semmi sem helyettesítheti, a technológiák használatával viszont nemcsak hogy hatékonyabb és gyorsabb lehet a gyógyítás, de visszatérhet a humánum is. Meg kell győzni az embereket arról, hogy az egészségük irányítói ők maguk, ami azért fontos, mert az egészségtudatos, magára figyelő, jól informált beteg jobb partner a gyógyulásban. Aki olyan eszközöket használ, amelyekkel visszajelzést kap az egészségi állapotáról, rövid idő alatt rájön, hogy mennyire izgalmas ez a kaland. A legtöbben akkor jutnak el orvoshoz, ha már betegek, de meggyőződésem, hogy a kezelések felől a megelőzés felé kell elmozdulnunk. Az én misszióm hidat teremteni a sci-fi technológia és a mai orvosi gyakorlat között, de ebben a pácienseknek is komoly szerepük van. A saját egészségünkért senki sem fog tenni, kizárólag mi magunk, de ehhez egészségtudatosan kell élni – a legtöbben viszont nem tudják, ez mit is jelent. Hatéves kortól kellene ezt tanítani az iskolákban, és akkor jól tudnánk használni az internet adta lehetőségeket. Ma, ha valakinek egészségügyi problémája támad, mielőtt orvoshoz menne, az interneten megnézi, a tünetei alapján vajon mi lehet a baja. És ha ezeket olyan weboldalon keresi, ahol naprakészek és ellenőrzöttek az adatok, úgy ülhet le az orvossal beszélgetni, hogy van egy közös kiindulási alap: tud kérdezni, mert vannak információi. Azaz nem az orvos jelenti ki, hogyan tovább, hanem a beteggel közösen hozzák meg a döntéseket. A feladatom tehát kettős: lebontani az orvosok elefántcsonttornyát (én ezt baltával teszem, a tanítványaim pedig lézerfegyverekkel fogják), a betegeket pedig meggyőzni arról: a saját életükért ők a felelősek.”
