Lássuk, hogy hány helyes választ tudsz adni!
# 6: Elefánt lábak
Amikor először megnézzük ezt a rajzot, úgy tűnhet, hogy ennek a különleges elefántnak túl sok lába van.
Az elefánt törzse úgy néz ki, mintha össze lenne kapcsolódva a lábaival, pedig ez nem így van. Ha jobban megnézed, csak egyetlen lába igazi, az pedig a hátsó lába.
Ez bebizonyítja azt, hogy az emberi elme képes néha tőrbe csalni önmagát és másképp érzékelni a dolgokat.
# 5: Űrhajó
Ezen a képen nagyon sok dolog történik egyszerre. Különbséget tudsz tenni a két kép között?
Ha a csillagok vagy a kis idegenek táján keresgélsz, akkor rossz az irány. A különbség a képek között az űrhajó elülső oldalán lévő lyuk nagyságával függ össze.
# 4: Hány különbséget találsz?
Nos, ezeken a képeken van jó néhány különbség. Hármat fogunk elmondani neked, de a másik kettőt egyedül kell megtalálnod! Írd meg nekünk kommentben, ha sikerült!
Megtaláltad a buszon lévőt? Az elején lévő számok nem azonosak. A másik, hogy a lámpaoszlopnak van egy díszes teteje az első képen. Végül pedig az egyik képen van egy repülő, amely a másodikon nem látható. Sikerül még kettőt lelned?
# 3: Itt csak két dolog van
Csak két különbség van ezeken a képeken. Sikerült megtalálni őket?
Nézd meg a fénykép tetejét. A faág a második képbe már nem lóg bele, és a szélen lévő ember sem látható már itt.
# 2: Kölyökkutya és cica
Ez eltarthat egy ideig.
Rengeteg apró részlet van ezen a két képen, de csak egyetlen dologban különböznek. Megtaláltad?
Nézd a cica mögötti részt! Ugyan homályos, de látható ott egy kis fehér virág, ami a másodikon már nem.
# 1: Disney
Még egy utolsó vizuális svédasztalt kínálunk a számodra ünneplésképpen. Ennyi sok részlettel a képeken, szinte lehetetlenség megtalálni azt az egyetlen különbséget. Ugye? Neked sikerült?
Vessen egy pillantást Mickey-re. Észreveszel valamit a füleivel kapcsolatban? Az első képen az egyik füle nem színezett.