A Délmagyar írta meg, milyen borzalmakon ment keresztül Barbara.
A cikk szerint a balesetkor azonnal látták, hogy a kabátzsebében lévő ceruza kettétört, de csak az egyik felét találták meg. Nem gondolták volna, hogy a másik fele a lány combjában van, a seben nem látszott.
Később a Barbarának erős fájdalmai voltak, lábra sem tudott állni. A háziorvos rögtön kórházba küldte, de ekkor még mindig nem talált semmit a combjában. Szálkákat találtak csak, a sebet kitisztították és fertőtlenítették. A seb továbbra sem gyógyult, a háziorvos ekkor a hódmezővásárhelyi kórházba küldte őket, ahol antibiotikumos kezelést ajánlottak.
Egy hétre rá a seb csúnyán bepirosodott, a környéke fel volt puffadva, és már váladékozott is. Ismét Hódmezővásárhelye mentek, a sebészetre, ahol szintén nem tettek vele mást, mint átkötözték.
Ezután mentek el Szegedre, ahol egy 5,5 centis ceruzadarabot mutatott a röntgen. A ceruzadarab be volt fúródva a combjába, ami körül már tályog keletkezett – mesélte a Délmagyarnak az anya.
Ezután megoperálták, és kivették a combjából a ceruzát, amin még a grafithegy is rajta volt. Az orvos megmutatta, mit műtöttek ki a nyolcéves kislányból. Itt nézhetik meg erős idegzetű olvasóink.
Pásztor Imre, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház orvosigazgatója a lapnak azt mondta, az ügyet kivizsgálták a kislányt elsődlegesen ellátó orvos, több évtizedes tapasztalattal rendelkező sebész és a röntgenosztály korábbi vezetője segítségével.
Azt mondták, hogy a rutinszerűen végzett röntgenek nem alkalmasak grafit, illetve színes ceruza kimutatására, erre speciálisan beállított vizsgálati eljárások szükségesek.