1000 év múlva így néz majd ki az emberi faj – videó ~ Legjava.pro

2018. március 23., péntek


1000 év múlva így néz majd ki az emberi faj – videó

Egy kanadai cég videóban szemlélteti, hogy számításaik szerint hogyan néznek majd ki az emberek 1000 év múlva.



Eszerint erősebbek, magasabbak leszünk a szemünk piros lesz a bőrünk pedig sötétebb színű.

Mindenesetre az AsapScience nevű tudományos cég ezt állítja. Elméletük szerint az ember a környezet és egyéb hatások miatt fog megváltozni. – írja a Daily Mail.

A kutatók szerint a klímaváltozás, a mesterséges intelligencia és a genetikai mutáció miatt a test teljesen megváltozik. A jövő évszázadokban pedig félig biológiai részekből félig pedig gépekből tevődik majd össze.

“A jövőben nanobotok, azaz apró, pirinyó robotok bele lesznek építve a testünkbe, hogy a képességeinket ezekkel fejlesszük. Nem hátráltatnak minket majd a fizikai korlátjaink, félig emberek, félig gépek leszünk legbelül. Az úgynevezett dizájnerbébiknek köszönhetően pedig a jövő generációjának tagjai szépek lesznek, okosak és erősek” – fejtik ki a videóban, amely arról is szól, hogy valószínűleg számos új erős betegség üti majd fel a fejét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet.

“A globális felmelegedésnek köszönhetően sokkal sötétebb lesz a bőrünk, és a testalkatunk is alkalmazkodik majd a körülményekhez, hogy sokkal jobban képesek legyünk elviselni a meleget” –jelentette ki dr. Alan Kwan, a Washington Egyetem tudósa, aki sok idő óta kutatja ezt a témát.

A kutató szerint a szemeink óriásiak lesznek az emberiség pedig a naprendszer más bolygóin él majd, amely a Naptól távolabb helyezkednek el.

Kwan volt az, aki nemrég arról beszélt, hogy 2050-ben egy teljesen új emberi faj jön majd létre a technológia fejlődése, a természetes kiválasztódás és a viselkedés változása miatt.

“Addigra már akár 120 évre is emelkedhet a várható életkor” –közölte Kwan.


Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.