Íme pár sor egy gyógyszerész hölgy tollából, amit olvass el, érts meg és adj tovább:
“Szia, kedves Vásárló!
Igen, Te, aki köszönés nélkül lépsz be a Gyógyszertárba. A helyre, mi azert van, hogy Neked segítsen. Ahol ott állok en, köszöntelek mosolyogva, várom, hogy mit szeretnél, hogy az öt éves egyetemi képzésem alatt megtanultak birtokában a legjobbat nyújtsam Neked.
Neked, aki nem köszönsz, Neked, aki elém dobod a recepted, Neked, aki közben telefonálsz, elzárkozva a velem való kommunikációtól.
Mikor azt mondom, hogy vissza kell jönnöd egy készítős gyógyszerért, számon kéred rajtam, hogy miért. Azért, mert időigényes, precizitást igényel, ha elszámolok valamit, meg is halhatsz. Bizony ám! Arról nem is beszélve, hogy gyakran szombat este jössz el a patikába a szerdán felírt készítménnyel (amivel alapból nincs gond), és követeled, hogy “moströgtonazonnal” csináljam meg, különben a halálod az én lelkemen fog száradni (na ez a kellemetlenebb része). Aztán lelketlen szemétnek titulálsz, amikor megmondom, hogy szombati csúcs van a patikában és enni sincs időm, nem hogy megcsináljam neked azt a készítményt, amit 3 napja irattál fel.
Azt sem érted, hogy a ZÁRVA tábla bizony azt jelenti, hogy ki van kapcsolva a számítógép, nem látok árakat, nem tudok semmit tenni érted. Hiába rángatod az ajtót, nem fogsz tudni bejönni, mert tudod: zárva vagyunk.
Mérges vagy rám, amikor én közlöm Veled, hogy valami vényköteles, amikor én mondom meg, hogy az orvosod rosszul írta fel a receptet. Rám vagy mérges. Rám, aki semmiről nem tehet, én odaadnám a gyógyszert, ha lehetne, de a kezemet törvény köti. Jogszabályok, melyeket a Te orvosod is ismer. Ő is pont azt a jogszabályt kellene, hogy alkalmazza, amikor felírja Neked a gyógyszert, és mely alapján én nem adom oda.
Sokszor nem érted miért van, de mivel kiviharzol a gyógyszertarból, becsapod magad mögött az ajtót, és ismét nem köszönsz (apropó, az orvosnál is így viselkedsz?), nagyon sajnálom, de nem is fogod megérteni. Beülsz az autódba és elhajtasz. Engem otthagysz, a szó belém fagyott, pedig elmondanám, hogy ezzel mennyire megbántasz.
Ez megtörténik minden egyes nap, többször is, és nem veszed észre, hogy ezzel egy pályája iránt elhivatott szakembert kérdőjelezel meg abban, hogy jó helyen van-e. Pedig semmiről nem tehet.
Azt kívánom Karacsonyra, hogy bárcsak kaphatnék olyan munkanapokat, amikor nem kell vitáznom sem Veled, kedves betegem, sem az orvosoddal.
Tudom, hogy ez hatalmas kérés.
Arra kérlek, gondolkodj el ezen, és legközelebb, amikor belépsz, és én mosolyogva kérdezem, hogy miben segíthetek, tedd félre azt, ami bánt, és mosolyogva mondd el mit szeretnél, én pedig segíteni fogok mindenben. Ha pedig nem tudok, kérlek, ne rám haragudj, mert én minden tőlem telhetőt megteszek.”
Jó lenne, ha minél több emberhez eljutna, és egyre többen lépnének be mosolyogva a gyógyszertárba.
