A kislány épp, hogy elkezdett énekelni. Az összes zsűritagnak azonnal leesett az álla! ~ Legjava.pro

2018. február 15., csütörtök


A kislány épp, hogy elkezdett énekelni. Az összes zsűritagnak azonnal leesett az álla!

Vannak olyan emberek a világon, akik igazán csodálatos tehetséggel születnek. Közülük néhányan pedig ezt az adottságot már rendkívül korai életkorban elkezdik megcsillogtatni. Amikor ez a kislány megragadta a mikrofont, még senki nem sejtette, hogy mit fog hallani.



Amint elkezdett énekelni, a közönség csak ámult. Daneliya Tulyeshova, egy tíz éves ukrajnai lány és úgy döntött, hogy kipróbál egy vak meghallgatást a helyi The Voice Kids című műsorban. Meg akarta mutatni a tehetségét a világnak és milyen jól tette!

Amikor a Daneliya a színpadra lépett, el sem tudta képzelni az audiencia, hogy micsoda énekhanggal rendelkezik. A kislány Demi Lovato Stone Cold című számát adta elő. A zsűri a színpadnak háttal ült és türelmesen várt a dallamok közben, de amint Daneliya hangja megszólalt, azonnal megfordították a széküket.

Ekkor történt, hogy meg is látták az énekhang tulajdonosát. Teljesen ledöbbentek. Daneliya ugyan csak 10 éves, de a hang, ami a torkából felszabadul, egy érett nő hangja. Nem is gondolták volna, hogy egy gyermek ilyen hangokat képes megszólaltatni.

Miközben a gyermek énekelt, a bírák és a közönség is teljes extázisban volt.
Egy rendkívül tehetséges kislány állt előttük és még mindig nem tudtak hinni sem a szemüknek, sem a fülüknek. A zsűritagok egyenként kezdtek felállni a székükben és tapsolni Daneliya-nak. A kislány hibátlanul kiénekelt minden hangot és mellé még mozgott is a színpadon, ami egy ilyen fiatal tehetségnek még nem olyan egyszerű.

Ez a gyermek teljes magabiztossággal viselkedett a színpadon. Az egész testét átadva a ritmusnak. Nyilvánvalóan nagyon otthonosan érezte magát szereplés közben.

Az egyik zsűritag csókot küldött neki, amikor megdübörögtette a hangokat. Nem is volt kérdés, hogy bekerüljön-e a következő fordulóba. Gyönyörű akkordokkal zárta a dalt, majd kedvesen megköszönte a közönségnek a figyelmet anyanyelvén.

Nem az első alkalom volt, hogy Daneliya színpadra állt és nagyon valószínű, hogy nem is az utolsó. Korábban már szerepelt egy tehetségkutató versenyen Oroszországban, ahol elnyerte a közönség kedvence díjat. Ez a kicsi lány úton van afelé, hogy igazi csillaggá váljon, és nem fogja hagyni, hogy bármilyen akadály elé kerüljön.

Öröm látni, hogy ilyen fiatalon micsoda tehetséggel rendelkezik. Biztosan számtalan órányi kemény munka áll előtte, de biztosan meg fog térülni a jövőben.

Itt nézheted meg a videót:

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.