Hármasikreknek adott életet az anyuka, 7 hónappal később sokkoló hír érte… ~ Legjava.pro

2018. január 13., szombat


Hármasikreknek adott életet az anyuka, 7 hónappal később sokkoló hír érte…

Mikor David és Julie megismerkedtek, úgy tűnt minden sínen van, a szerencse is melléjük állt. Vakrandin ismerkedtek meg, a kapcsolatból szerelem lett, a szerelemből házasság, és természetesen gyerekeket is szerettek volna. És lett is nekik!

De nem ment könnyedén. Miután 2012-ben összeházasodtak, David és Julie két évig próbálták összehozni a kisbabát, de nem volt egyszerű. Orvosi segítséget is kértek, végül annyira jól sikerült a termékenységi kezelés, hogy 2014 márciusában 3 kisbaba fogant meg és indult fejlődésnek Julie pocakjában. A két kisfiúnál rendellenességet észleltek az orvosok, hiszen míg az egyik magzat túl sok vért kapott az édesanyjától, a másik jóval kevesebbet a szükségesnél. Ezért műtétre került a sor, és végül szerencsésen világra jött a 3 baba, még akkor is, ha egy kicsit korábban a kelleténél.

De most jön csak a csattanó! Az ikrek megszületését követő egy hónap elteltével, a terheségteszt ismét két csíkot jelzett. És az orvosok, na és a szülők megdöbbenésére egy újabb ikerpár születése volt úton. Mégpedig lányok.

A hármasikrek: Abraham, Brady és Christian.
A ikerlányok: Emily és Eliza



A közös családi kép a legjobb, főleg az apa karján lévő kisfiú grimasza. Olyan arcot vág, mint aki azt gondolná: “Istenem, hova csöppentem?”

Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.