A helyiek elmondása szerint a bevándorlók megszállták az egyik birtokot, ahol rengeteg hulladékot és koszt hagytak maguk után.
Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke azt is elmondta, hogy a migránsok sorra törtek be a faluban az ingatlanokba és mindent vittek. A farmok tulajdonosai több alkalommal próbálták elejét venni a betöréseknek, többek között a zárak és lakatok cseréjével, de ezek a kísérletek sorra csődöt mondtak a fékezhetetlen „menekültekkel” szemben.
Mindezek után a helyi lakosoknak elegük lett, és közös erővel „rábeszélték” a tolvajokat, hogy hagyják el a környéket– olvasható az N1 portálján.
A migránsimádó szerb kormány tétlenségének tehát ez esetben meglett a következménye. Félő, hogy azonban, hogy még ennek a cselekedetnek is maguk az – egyébként jogosan felbőszült – polgárok ihatják meg a levét.
Köztudott egyébként, hogy az elmúlt időszakban ismét Horgos környékén csoportosulnak a migránsoknak nevezett tolvaj bandák.