Saját pénzéből épített utat Miskolcon a Jobbikos képviselő ~ Legjava.pro

2017. augusztus 2., szerda


Saját pénzéből épített utat Miskolcon a Jobbikos képviselő

Néhány héttel a Bimbó utcai fejlesztés bemutatása után újabbról számolt be Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője. Ezúttal a politikus választókörzetében található Fátyolka utca újult meg, ahol az eddig zúzalékos út kapott aszfaltborítást. Mindez pedig saját képviselői alapjából történt meg.



Az erről tartott sajtótájékoztatón Pakusza elmondta, az itt élők évtizedek óta vártak arra, hogy belterületi utcájuk szilárd burkolatot kapjon.

Hozzátette: a tavalyi évben a képviselői keret terhére elkészültek a tervek, idén megvalósult a beruházás első üteme, jövőre pedig a második fog következni.

Újságírói kérdésre, miszerint a város a központi költségvetésből támogatta-e a beruházást, a képviselő elmondta, hogy az idei év költségvetésének tárgyalásakor nyolc módosító indítványt nyújtott be, többek között a Fátyolka utca aszfaltozása érdekében is, azonban a Fidesz-frakció mindet leszavazta, így az utca teljes egészében a képviselői alapból újul meg.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.