Kipotyognak a fogaid
A kihulló fogak nem rossz szájhigiéniára, hanem eltitkolt haragra utalnak. Amikor magunkba fojtjuk a dühöt, általában fogcsikorgatással próbáljuk visszatartani, hogy kitörjön belőlünk. Az álom erre próbál figyelmeztetni bennünket.
Késésben vagy valahonnan
Ha képtelen vagy lépést tartani az idővel álmaidban, akkor nagy változásokra vágysz életedben. A folyamatos álombéli sietés az elszalasztott lehetőségektől való félelmet jelzi, vagy hogy bizonyos elvárásoknak nehezen tudsz megfelelni.
Zuhansz
A magasságból való zuhanás, vagy az ürességben való ereszkedés mást jelent a nők és a férfiak számára is. Általában az után álmodjuk, hogy lábunk alól eltűnik a talaj, miután egy barátunkban, vagy párunkban nagyot csalódtunk.
Elvesztetted a hangodat
Az álombéli némaság csak félig álombéli, valójában sokkal éberebb jelenség a többi felsorolthoz képest. Alvás közben testünk automatikusan „megdermed,” hogy ne utánozhassuk azokat a mozdulatokat, amiket álmunkban végzünk (például ne táncolhassunk vagy futhassunk az ágyunkban). Néha azonban az alvás, és a „megdermedés” nem egyszerre fejeződik be, ezért úgy érezhetjük, mintha megnémultunk volna. Ezt a jelenséget „alvó paralízisnek” hívják, és bár ijesztő tud lenni, ha nem tapasztaljuk túl gyakran, akkor nem ad okot aggodalomra. Többek között főleg az alváshiány okozza.
Repülsz
A zuhanás ellentéte (legalább is érzésben) a repülés. Ez általában a felszabadultság jele, és egy nagy kihívás meghódítása vagy egy fontos munka elvégzése után tapasztalhatjuk. Minden esetben valamilyen pozitívumra utal.
Tesztet, vagy dolgozatot írsz
Ez a kellemetlen álom még azokat is kínozhatja, akik már évtizedek óta nem ültek iskolapadban. Ha álmodban felkészületlenül érkezel egy tesztírásra, akkor valószínűleg a valóságban is többet vállaltál el, mint amit a képességeid megengednének.
Menekülsz valami elől
Az ilyen ijesztő álmok esetén nem maga az üldözés, hanem az üldöző áll a középpontban, ami elől menekülünk. Valamilyen tapintatlanság, függőség vagy tartozás akár egy szörnyeteg formájában is megjelenhet. Azonban ha sikerül felismernünk üldözőnket, akkor a hozzájuk kötődő érzéseink nagyobb rálátást biztosítanak problémáinkra, mint az, aki elől menekülünk. Az álmainkban megjelenő személyek akár más embereket is helyettesíthetnek, vagy akár egy-egy saját tulajdonságunkat is.