Ebből él Demcsák Zsuzsa,mióta eltávolították a képernyőről ~ Legjava.pro

2018. január 10., szerda


Ebből él Demcsák Zsuzsa,mióta eltávolították a képernyőről

A műsorvezető Sebesetyén Balázsék vendége volt a Rádió 1-ben, ahol többek között azt is elárulta, mivel foglalkozott az elmúlt időszakban.



– Két gyereket kell eltartanom, nem tudom azt mondani, hogy a tartalékaimból élek és hátradőlök – válaszolt Sebestyén Balázs kérdésére Demcsák Zsuzsa, majd hozzátette: az elmúlt időszakban fordításból élt.

Demcsák elárulta, hogy a műsorfelkérésekre a gyerekei miatt mondott nemet, ugyanis nem akart hetekre eltűnni a felvételi időszakban. A tévébe való visszatérést egyelőre nem tervezi, ugyanakkor indítani szeretne egy blogot, ahova a kamasz gyerekek neveléséről írna.

A műsorvezető elmondta, hogy van egy olyan parája, hogy állandóan írnak róla, emiatt pedig folyton a saját nevére keres a Google-ben.

– Tök jól vagyok, nagyon jól megvagyok azzal, hogy háttérbe húzodtam. Ami valójában nem igaz, mert mindig írnak rólam – tette hozzá Demcsák.
Megosztás Facebookon!

Legjava.pro - Az oldal tartalmát szerkesztőink az internetről válogatták össze és módosítás nélkül közölték.